A kolint a B-vitaminok közé sorolják, bár alapvetően nem tekinthető vitaminnak, mivel szervezetünk képes szintetizálni. Gyakran együtt emlegetik az inozitol nevű - szintén a B-vitaminok közé sorolt - anyaggal, mivel hasonló élettani hatással rendelkeznek és mindkettő a lecitin részét képezi. A kolin számos biológiai folyamatban vesz részt:
- részt vesz a normál zsíranyagcserében
- hozzájárul a normál májműködés fenntartásához
- részt vesz a normál homocisztein-anyagcserében
Foszfatidil-kolinként megőrzi a sejthártya épségét, és közreműködik a sejtek információ-átadásaiban, energiaellátásában, illetve a sejten belüli kommunikációban.
Egyesek úgy vélik, hogy az agy megfelelő kolinszintje védelmet nyújthat a szellemi leépülés bizonyos típusai ellen, és legfőképpen pedig az Alzheimer-kór kialakulása ellen. A legtöbb kísérletben a kolin-kiegészítés jelentősen javította a már kialakult Alzheimer-kórban szenvedő betegek emlékezőképességét.
A kolin az inozitollal együtt lipotróp anyagok, azaz segítenek megakadályozni a zsírsavak kóros lerakódását a májban.
Szigorú vegetáriánus életmódot folytatóknak is ajánlott, mivel a kolin egyes fontos élelmi forrásai (tej, tojás, bizonyos húsok) nem képezik étrendjük részét.
Ajánlott napi adag: 2 kapszula. Szétrágás nélkül, folyadékkal lenyelve, étkezések alkalmával fogyasszuk.
50% Myo-inozitol, 50% Kolin, kapszulahéj (hidroxipropil-metil-cellulóz).
Aktív hatóanyagok 2 kapszulában:
- Myo-inozitol: 600 mg
- Kolin: 600 mg
A termék nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot! A termék nem gyógyít betegségeket! A termék nem az orvosi kezelés helyettesítésére alkalmas! Betegség esetén használatát beszélje meg kezelőorvosával. Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! Ne szedje a készítményt, ha az összetevők bármelyikére érzékeny vagy allergiás! Kisgyermektől elzárva tartandó!